Annika* mosolygott, tekintete olyan ártatlan örömmel sugárzott, ahogy csak egy gyermeké tud, aki feltétlen bizalommal néz a világra. Azt mondta, „biztosan szeret engem a Jóisten, azért nem volt olyan nehéz sorsom, mint másnak.” Figyeltem őt, állapota édes tudatlanságában, s szinte irigyeltem, amiért…
