A kérdés szinte abszurdnak tűnik; mintha egyértelmű, triviális dologra kérdeznénk rá. Pedig közel sem olyan egyszerű tudatosítani a boldog, önfeledt eufória hangulatát. Az emberek többsége nehezen tudja szabadon, tárgyhoz kötöttség nélkül, önmagában megélni ezt az érzést. Világunkban egyre fontosabbá válnak a külső forrásokhoz kötött örömök, s míg ezeket keressük, lassan eltávolodunk az emberi megélés támpontjaitól.
A kapcsolatokban, élményekben, apró momentumokban fellelhető öröm talán sosem volt távolibb, mint a mai kor műszakias, anyagias, külsőségekhez ragaszkodó világában. A tervezés és a felhalmozás hasznos lehet, de ennyi elég a boldogsághoz?
Képzelet és megvalósítás
„Boldogság természetesen nincsen abban a lepárolható, csomagolható, címkézhető értelemben, mint ahogy a legtöbb ember elképzeli. Mintha csak be kellene menni egy gyógyszertárba, ahol adnak három hatvanért egy gyógyszert, s aztán nem fáj többé semmi. Mintha élne valahol egy nő számára egy férfi, vagy egy férfi számára egy nő, s ha egyszer találkoznak, nincs többé félreértés, sem önzés, sem harag, csak örök derű, állandó elégültség, jókedv és egészség. Mintha a boldogság más is lenne, mint vágy az elérhetetlen után!
Legtöbb ember egy életet tölt el azzal, hogy módszeresen, izzadva, szorgalmasan és ernyedetlenül készül a boldogságra. Terveket dolgoznak ki, hogy boldogok legyenek, utaznak és munkálkodnak e célból, gyűjtik a boldogság kellékeit - a hangya szorgalmával és a tigris ragadozó mohóságával. S mikor eltelt az élet, megtudják, hogy nem elég megszerezni a boldogság összes kellékeit. Boldognak is kell lenni, közben. S erről megfeledkeztek.”
Az idézet Márai Sándor Füveskönyvéből, „A boldogságról” című bekezdés alatt található. Bár sok évvel ezelőtt írták e sorokat, lényegük ma mégis érvényesebb, mint valaha. A státusz szimbólumok világában élünk, ahol már a gyerekek is értékes készülékekben találnak örömöt, figyelik egymás ruháinak címkéjét, hogy megtudják, kinek mire futja. Egész kicsiként megtanuljuk, hogy az értékesség szubjektív tudata a külvilághoz kötött. De nem tanulják meg felfedezni belső forrásaikat az öröm felépítéséhez. Sajnos a kapkodó világ túlórázó szülői egyik műszakból a másikba szaladva örülnek, ha ütemterv szerint betarthatják a napirend egyes pontjait, de nem jut idejük, kapacitásuk építeni és erősíteni gyermekük lelki tartását, kinyitni, szélesíteni élményvilágát. A mai gyerek nem jár cserkésztáborban, ritkán segít a ház körül, még kevésbé terelhető a szabadtéri játékok felé. Egyre inkább bent ülő, unott, kis technikai zsenikké válnak a tablet, a telefon és a számítógép körforgásában, s mindeközben elfelejtenek gyereknek lenni, igazán a jelenben élni. Az új generáció már így nő, a régiek pedig az ősök üzenetét viszik tovább. Próbálják megvalósítani azokat a sikereket, sorsokat, melyeket elődeik álmodtak meg számukra, egy a náluknál jobb élet reményében.
Miközben gyűjtik ehhez a kellékeket, mint a képzések teljesítése, az előléptetés, a pénz, a szép autó, a nagy ház, a legdrágább telefon, elfelejtenek boldognak lenni. Képzeletbeli listánkon a tételeket pipáljuk ki, de közben nem éljük át, nem állunk meg örülni neki. Nincs időnk rá.
A boldogság lépései, tudományosan alátámasztva
Mit jelent, ha boldog az ember, akár pszichológiai értelemben, akár józan ésszel?
Ahhoz, hogy egyáltalán képesek legyünk a boldogságra, a kutatások szerint számítanak genetikus, idegrendszeri tényezők, korai életesemények és a kultúra. De kiemelték még az anyagi helyzet, a munka, a szabadidő és a szociális kapcsolatok minőségének szerepét is.
Martin Seligman, a pozitív pszichológia atyja szerint, három út vezet a boldogsághoz. Az első a kellemes, hedonista élet, ez az, amire a legtöbb ember azt mondja; maga a boldogság. Ez alatt azt szoktuk érteni, amit filmvásznon sugároznak felénk; sok nevetés, stb. A második út az elkötelezett élet, amely során olyan élményekbe vetjük bele magunkat, amelyben tökéletesen részt veszünk. Ilyen a tánc, a könyvírás vagy a munka.
A harmadik út a jelentésteli élet; amikor is az ember úgy érzi, van értelme az életének.
Az a helyzet, hogy az első út átélése genetikailag meghatározott; nem mindegy, hogy milyen géneket örököltünk szüleinktől abban a tekintetben, hogy mennyire vagyunk képesek a pozitív érzelmek átélésére. Például maga Seligman sem volt tipikusan optimista, vidám alkat. De ettől még az típusú emberek is lehetnek boldogok, ha értelmes életet élnek. Tehát ezek nem zárják ki egymást. Alkattól függetlenül, tudatos erőfeszítéssel tehetünk az öröm megéléséért.
Meglepő adat, hogy hajlamunkat a pozitív érzelmek átélésére körülbelül 50 százalékban befolyásolja a genetikai meghatározottság, 10 százalék írható a körülmények számlájára, 40 százalék pedig a szándékos viselkedésünk és cselekedeteink eredménye.
A görög filozófusok és a középkor tudósai is megfogalmazták, hogy mit jelent a boldogság, vagy hogyan lehet elérni. Arisztippusz például azt mondta; az élet célja az átélt gyönyörök (hedone) maximalizálása. A 16. századi angol filozófus, Thomas Hobbes kijelentette, hogy a boldogság vágyaink sikeres beteljesüléséből áll. Azonban a sokat emlegetett Arisztotelész szerint a hedonikus boldogság az embert vágyai rabszolgájává teszi. Tehát itt a pont. Kergetjük az álmainkat, s mint ahogy Márai mondta, közben elfelejtünk az apró dolgoknak örülni, időközben boldognak lenni. Nem; majd ha beteljesül a cél, a nagy elképzelés, ami nekünk maga a boldogság. Majd akkor. Addig semmi nem számít, mert nem tökéletes. Van akinek a boldogság kulcsa a gazdagság, van akinek egy nagy ház kell, közben nem árt egy tökéletes férj/ feleség, egy magasba szárnyaló karrier, a gyerekünk kifogástalan egészsége, kinézete és iskolai teljesítménye, a sok barát, a népszerűség, a szépség. Nem vesszük észre, hogy ezek arc nélküli, halvány, felismerhetetlen ideálok, amikre nincs garancia. Rosszul hangzik, de ez a helyzet. Ha megkérdeznénk szüleinket, nekik minden úgy alakult-e az életükben, ahogy azt előre elképzelték, valószínűleg nemleges választ kapnánk. Mindig alakulhat másként a forgatókönyv, mindig van rá esély, hogy valami közbejön. Ilyen az élet. Ezért kell a boldogságot nem egy távoli időponthoz kötni, hanem az út során megélni.
