Amikor először hallottam a rezilienciáról, egy példán keresztül tudtam megérteni a lényegét. A háborúból visszatérő katonák jelentős részének lelkére tartósan és súlyos mértékben rajtahagyta lenyomatát a front borzalma. A PTSD tünetei mellett hallucinációk, pszichotikus állapotok, depresszió, paranoia, valamint ezek elnyomására tartós tudatmódosító szerhasználat is jelentkezett. (Móricz Zsigmond - Szegény emberek című novellája ezt a témát dolgozza fel, egy a frontról visszatérő családapa gyilkossá válásának történetében).

Azonban mindez nem volt igaz a túlélők másik csoportjára, akik viszonylag hamar vissza tudtak rendeződni korábbi életük kereteibe. Bár elismerték, hogy a szörnyűségek megviselték őket, de élményeiket meg tudták tartani az emlékezés szintjén, azok nem jártak végzetes következményekkel későbbi életminőségükre nézve. Ők pedig nem az irodai munkások közül kerültek ki, hanem ugyanúgy részt vettek az éles harcban is. Mindebből arra következtettek a tudósok, hogy valószínűleg nem azonos mértékben érintődünk meg életesemények hatására; skálaszerűen elrendezhető, hogy ki mennyire szenzitív, illetve mennyire tud megdolgozni belül egy nehéz életeseményt.

Már nem kell háborúba mennünk, hogy komoly lelki sebeket szerezzünk. Épp elég erős fájdalmat okozhat egy veszteség élmény, egy utcai támadás, otthoni trauma, vagy egy ismétlődő bántásokat tartalmazó kapcsolat. Mindennapi tragédiánk elhordozási képessége azonban korántsem a véletlenen múlik. Megedzhetjük magunkat, preventív lépésként. A következő cikk önmagunk felvértezéséhez ad hasznos tanácsokat.